Gypsy Beat Flamenco Vortex

Sanoitukset

[Intro] Az utcák fényei lassan kialszanak, Én még mindig keresem, merre visz az utam. Annyi ember vesz körül, mégis csend van bennem, Talán ez az élet… talán ezt kell megtanulnom. [1. versszak] Reggel felkelek, ugyanaz az ég, Ugyanazok az utak, ugyanaz a vidék. A város felébred, mindenki megy tovább, Én meg csak keresem, hol találom önmagát. Sokszor azt mondják, hogy könnyű lesz majd, Csak várj egy kicsit, majd minden rendbe áll. De senki nem látja, mi zajlik odabent, Amikor mosolyogsz, miközben szétesel. Voltak napok, mikor azt hittem, nincs tovább, Hogy túl nehéz lesz cipelni ezt a világot tovább. De valami mindig azt súgta: „Állj fel!” Lehet, hogy lassan, de indulj el. [Refrén] Egyedül maradtam ebben a világban, A saját utamat járom a homályban. Nem tudom, hová visz, nem látom a végét, De viszem tovább az életem terhét. Egyedül maradtam, de még nem adom fel, Ha elesek százszor, százegyedszer kelek fel. Lehet, hogy senki nem érti, miért megyek tovább, De egyszer majd megtalálom, amit keresek régóta már. [2. versszak] Láttam már embereket változni egy év alatt, Láttam, hogy egy álom hogyan marad félbe hagyva. Láttam, hogy a csend néha hangosabb mindennél, És hogy az ember erős, mikor már semmit sem remél. Nem minden út vezet oda, ahová indultál, Nem minden álom lesz olyan, amit megálmodtál. Néha kerülőút, néha zsákutca vár, De minden egyes lépésből valamit megtanulnál. A világ nem áll meg, ha elfárad a lábad, Nem kérdezi senki, mennyire nehéz a vállad. Ezért megtanultam, hogy magamnak kell hinnem, Ha mindenki elmegy, akkor is maradok bennem. [Refrén] Egyedül maradtam ebben a világban, A saját utamat járom a homályban. Nem tudom, hová visz, nem látom a végét, De viszem tovább az életem terhét. Egyedül maradtam, de még nem adom fel, Ha elesek százszor, százegyedszer kelek fel. Lehet, hogy senki nem érti, miért megyek tovább, De egyszer majd megtalálom, amit keresek régóta már. [Bridge – lassabb rész] És ha egyszer majd megállok, Visszanézek az útra, Látom majd a régi énem Ott állni egyedül a múltban. Megértem majd a csendet, Megértem minden könnyem, Hogy minden nehéz éjszaka Egy erősebb embert épített bennem. Nem kell, hogy minden választ Ma megtaláljak végre, Elég, ha holnap felkelek, És újra elindulok előre. [3. versszak] Most már nem félek attól, hogy egyedül vagyok, Mert tudom, hogy magamban is erőt találhatok. Nem várom többé, hogy valaki megmentsen, Én fogom meg a kezem, ha baj van mellettem. A világ nagy, én pedig csak egy ember vagyok, De minden nap egy újabb esélyt kapok. Lehet, hogy nem tudom, mi lesz holnap, De ma még itt vagyok, és ez már önmagában sokat mondhat. [Utolsó refrén] Egyedül maradtam ebben a világban, De már nem félek úgy a sötétség árnyában. Nem tudom, hová visz, nem látom a végét, De megtanultam szeretni a saját életemet. Egyedül maradtam, de továbbmegyek, Ha nincs előttem út, akkor majd építek egyet. Lehet, hogy hosszú lesz, lehet, hogy fájni fog, De amíg bennem él a remény, addig továbbjutok. [Outro] Egyedül maradtam… de nem vesztem el. A világ megy tovább… és én is megyek vele. Egyedül maradtam… de most már tudom: nem az számít, ki marad mellettem, hanem hogy én meddig jutok az úton.