Lyrics

(Intro)
A lelkemben egy angyal súgná, hogy jó legyek,
De a mélyben egy démon üvölti, hogy dögöljetek!
A tükörképem egy idegen, a harcot rég feladta,
A pokolra vezető útra a lelkét már eladta.
(Verse 1)
Tisztára mosnám magam, de a véremben a méreg,
A múltam egy nyílt seb, amibe belenézni félek.
Minden ébredés egy harctér, a csatának nincs vége,
A józanság egén nem ragyog már a remény fénye.
A sátán a fülembe suttogja a legfőbb tervét,
Hogy a világot adja, ha cserébe látja a vesztemért.
Azt mondja, ne küzdjek, mert én már az övé lettem,
Rámutat a sebekre, amiket a sors rám tett kegyetlen.
A szememben a tűz már nem lobog, csak parázslik,
Aki belenéz, a saját démonától fázik.
Mondják, hogy változzak, de hogyan is van rá esélyem?
Ha a sötétség bennem az egyetlen menedékem.
(Chorus)
Jó lennék, a faszom is bele, de nem megy,
Mert a belső hang azt ordítja, hogy a jóktól ments meg!
A gyenge imádságtól, a hamis áldástól,
Ez a világ a vadaké, tépj, mielőtt más gyilkol!
Az ördög a trónját ígéri, meg mindenféle kincset,
De a végén csak egy verem vár, amiben a tested meggerjed.
A karmaival belém váj, a szorítása nem téved,
Azt üvölti az arcomba: „A bűn a te végzeted!”
(Verse 2)
Látom a fényt, de a szemem már rég kiégett,
Minden lépésem nyomán a sötétség csak mélyebb.
A remény, az a kurva, már rég kimúlt, elvérezve,
A lelkem a pokol kapuján lett keresztre feszítve.
Az ereimben adrenalin, a fejemben csak a düh,
A kezem ökölben, a tekintetem rideg és hűvös.
Nincs bocsánat, nem is kell, nem érdekel már,
Hogy ki ítél el, vagy ki az, aki feloldozásra vár.
Próbáltam fohászkodni, de a hangom elrekedt,
Az égiek süketek, a démonok hada csak nevetett.
Körbeállnak, vicsorognak, ahogy a porban fekszem,
És azt súgják: "A helyed itt van, a mélységes feneketlenben."
(Chorus)
Jó lennék, a faszom is bele, de nem megy,
Mert a belső hang azt ordítja, hogy a jóktól ments meg!
A gyenge imádságtól, a hamis áldástól,
Ez a világ a vadaké, tépj, mielőtt más gyilkol!
Az ördög a trónját ígéri, meg mindenféle kincset,
De a végén csak egy verem vár, amiben a tested meggerjed.
A karmaival belém váj, a szorítása nem téved,
Azt üvölti az arcomba: „A bűn a te végzeted!”
(Outro)
Talán majd egyszer… egy másik, szebb világban,
De ebben az életben már a sötétségben járok némán.
Nincs kiút, a harcnak soha nem lesz vége,
És a tükörből ugyanaz a rideg arc néz a mélybe.