Meddig bírod

Lyrics

(intro) Szakadt egyenruhán szárad az éj, a város alszik, de minket még kér, a rádió recseg, a szemünk nehéz, de indul a kocsi, mert menni muszáj még. Villog a kék, sikít a sziréna, az ész azt mondaná: fordulj félre mára, de mi oda megyünk, hol a baj tüzet kér, ahol józan ember már messziről fél. (verse 1) A munka az élet, az élet a szolgálat, fáradt a test, de a parancs még támad, sötét az utca, a lámpa is remeg, a bakancs alatt ropog a hideg kövezet. A szemünk alatt árkok és árnyak, a kabáton por, a szívben száz csata, minden este ugyanaz a rohadt menet, a csend mögött mindig ott lapul egy eset. Amit más kikerül, mi pont azt keressük, ahol baj van, oda visszük a testünk, kés vagy fejsze, ordítás vagy vér, a félelem luxus, de nem fér bele rég. Félhetünk vagy nem, döntés nincs benne, ha hívás jön, már fordul a kerék be, az ajtó csattan, a szív odaver, és az ember megint önmagából felel. (pre-chorus) Néha előkerül a fegyver a kézben, néha egy pillanat dönt életben, vérben, egymás hátát nézzük, mert más nem marad, ha szétesik körülöttünk az egész rohadt nap. És hiába mondják, hogy pihenni kéne, a rádió újra beleszúr az éjbe, még egy cím, még egy baj, még egy kör, a szolgálat nem kérdez, csak jön és tör. (chorus) Villog a kék, sikít a sziréna, ugrunk a tűzbe, mintha nem fájna, fejjel a veszélybe, egyenesen bele, mintha az élet nem számolna vele. Fáradt a szív, de nem állhat még, szakadt a ruha, de tart még a fény, félelem nincs, csak a kötelesség, mondd meg, testvér, meddig bírjuk még? (verse 2) Van, hogy a hajnal sem hoz menedéket, csak újabb arcot, újabb sötétséget, a test már könyörög, az agy már köd, de a rádió szól, és a világ megint lök. A józan ember azt mondja: elég volt, menjen más oda, ahol recseg a sors, de mi már rég nem kérdezzük, miért, csak indulunk megint az ismeretlenért. Nem adrenalin ez, nem hősi mese, nem filmbe való, lassított jelenet, csak szakadt kabát és remegő kéz, meg az a tudat, hogy valaki még néz. Mert ha mi nem megyünk, ki áll majd elé? Ki fog belépni a sötét közepébe? Ki tartja meg azt, ki már szétesett, ki fogja fel azt, ami másnak sebet? (pre-chorus) Néha a kés villan, néha a fejsze, néha egy őrült néz bele a szemedbe, néha csak csend van, az rosszabb talán, mert benne van minden, mi robbanhat rád. És ott van melletted az a másik ember, aki ugyanúgy fáradt, ugyanúgy nem mer kimondani sem, hogy meddig lehet, de ha baj van, elé áll, és védi a háttered. (chorus) Villog a kék, sikít a sziréna, ugrunk a tűzbe, mintha nem fájna, fejjel a veszélybe, egyenesen bele, mintha az élet nem számolna vele. Fáradt a szív, de nem állhat még, szakadt a ruha, de tart még a fény, félelem nincs, csak a kötelesség, mondd meg, testvér, meddig bírjuk még? (bridge) Meddig lehet ébren állni, mások poklát vállra venni? Meddig lehet mosoly nélkül embernek is ember lenni? Meddig bírja a szem az éjt, meddig bírja a kéz a vért, meddig bírja a lélek azt, hogy mindig másért égjen szét? Nem vagyunk vasból, csak annak látszunk, néha mi is szétesve járunk, csak az utcán ebből semmi se látszik, mert a félelem bennünk szolgálatban fázik. És mégis, ha baj van, megint elindulunk, a saját csendünkből fegyelmet gyúrunk, mert lehet, hogy őrültség, lehet, hogy vég, de egymás hátáért állunk még. (verse 3) A kék fény a falakon táncol, a sziréna belevág a város álmába, a gázpedál alatt remeg az út, és a szív megint nem kér szabadságra. Mint megszállottak, kik veszélyt hajtanak, de nekünk nem játék, nem dicső kaland, nincs választás, csak cím és idő, és a baj előttünk mindig felnő. A család alszik, a világ nem lát, csak mi visszük tovább ezt a néma csatát, szakadt egyenruhán hordjuk az évet, és közben fogy belőlünk az élet. De amíg mellettem ott állsz, testvér, amíg a hátam mögött emberi kéz ér, amíg nem hagyjuk egymást az éj közepén, addig nem nyelhet el minket a sötét. (final chorus) Villog a kék, sikít a sziréna, ugrunk a tűzbe, mintha nem fájna, fejjel a veszélybe, egyenesen bele, mintha az élet nem számolna vele. Fáradt a szív, de nem állhat még, szakadt a ruha, de tart még a fény, félelem nincs, csak a kötelesség, mondd meg, testvér, meddig bírjuk még? Villog a kék, és ordít az éj, a testünk fáradt, de indulni kell még, ha vége sincs, hát állunk elé, csak mondd meg, testvér, meddig bírjuk még? (outro) Szakadt egyenruhán szárad a hajnal, a csend most is tele van bajjal, a rádió hallgat, de tudjuk rég: nem az a kérdés, lesz-e még, csak az, hogy meddig bírjuk még.