Lyrics

(Intro)
A város fénye rég kihunyt, a csend is zajt morajlik,
A lelkem minden sebe még a múltba visszahajlik.
De ahogy rád nézek, ahogy a lélegzeted hallgatom,
Tudom, hogy te vagy a béke, az egyetlen nyugalmam a harcomban.
(Verse 1)
Az óra ketyegése kalapács a fejben,
A gondok súlya ránk nehezedik némán, ridegen.
A pihenés egy szó, mit a szótárból felejtettünk,
Egy lopott perc az ölelésre minden, amit tehettünk.
Mert hajtani kell, a holnapért, ami még meg sem született,
Minden nap egy újabb kör, egy újabb meredek hegygerinc felett.
A fáradtság mély barázdát szánt az arcunkra, tudom,
De a te szemedben látom a fényt, te vagy az én otthonom.
(Chorus)
Mert te vagy az, Szintia, a kőszikla, a híd,
Ki a sorsunk szakadéka felett a lelkünket átviszi.
Te vagy a csendes eskü, mit nem törhet meg semmi vész,
És veled a legkeményebb harc is egy gyönyörűen nehéz mesévé lesz.
Te vagy a tűz a fagyban, a menedék a szélben,
Az egyetlen igazi győzelmem az egész életemben.
(Verse 2)
Egy apró kéz szorítása az ujjamat keresi,
A másik tiszta hangja a nevünket énekli.
Ők a mi örök zálogunk, a legtisztább esküvés,
Minden mosolyuk egy gyógyír, egy áldott feloldozás.
És a szíved alatt növekszik a harmadik csoda,
A jövőnk megmásíthatatlan, erős láncolata.
Nincs idő a könnyre, a panaszra, a félelemre,
Mert a családunk a várunk, s mi állunk a legfőbb őrhelyen.
(Chorus)
Mert te vagy az, Szintia, a kőszikla, a híd,
Ki a sorsunk szakadéka felett a lelkünket átviszi.
Te vagy a csendes eskü, mit nem törhet meg semmi vész,
És veled a legkeményebb harc is egy gyönyörűen nehéz mesévé lesz.
Te vagy a tűz a fagyban, a menedék a szélben,
Az egyetlen igazi győzelmem az egész életemben.
(Bridge)
Emlékszel még, honnan jöttem? A sötétből, a vészből,
Egy megsebzett farkas voltam, ki már nem hitt a részben
Sem, amit a sors adhat, csak a harcban, a dühben,
Azt hittem, a magány lesz a társam örökre, hűen.
De te nem féltél a harcomtól, a bennem élő vadtól,
Megláttad azt az embert, kit elrejtett a páncél a falak mögött, s a portól
Megtisztítottad a lelkem, és a romokból építettél egy szent helyet,
Nem ígértél könnyű utat, csak egy okot, amiért érdemes élni, s ez mindennél többet jelentett.
(Outro)
A világ kint tombolhat, jöhet ítélet, zivatar,
De amíg a te szíved dobog, engem semmi el nem takar.
Itt bent, a mi csendünkben, hol a két világunk összeér,
A te lélegzeted hangja minden győzelemmel felér.
És ez több, mint a luxus. Ez az élet. A miénk.