Forró nyári Ember

Lyrics

(Intro) Hm... A sarokban ül egy őszülő férfi, az ablakon túl fullad a nyár. A poharához nem nyúl már régen, csak nézi, ahogy az éj leszáll. (Verse) A levegő forró, az aszfalt égett, az inge alatt is izzott a por. Nem mondta senkinek, mennyire vérzett, csak hallgatott, mint a régi kor. Én emberként láttam, nem kellett kérnem, a szeme beszélt, ha szája nem. Volt benne annyi elnyelt vétek, hogy attól megroppant volna más szívben. Nem volt ő szent, se tiszta álom, nem fényből font, szelíd imakép. Csak férfi volt egy forró világon, ki túl sok mindent vitt csendben rég. A keze kemény volt, mégis fáradt, mint aki mindent megfogott már. A vállán nem érem, csak sok bánat, és néhány seb, mit senki se lát. (Pre-Chorus) Talán titokban tört, mikor csend lett, mikor a zaj is messze szaladt. Nem könnyel verte tele az estet, csak belül omlott, hangtalanabb. (Chorus) Он не герой, он просто не сдался, В жарком аду без лишних речей. Он боли в лицо смотреть не боялся, Но плакал, быть может, в тишине ночей. Mert a férfi is törhet, csak fal mögé zárja, és nappal a szemét keményebbre váltja. Nem azért nem fél, mert nincs benne bánat, csak a félelem benne rég hamuvá száradt. (Verse) A pultnál szóltak, ő félre nézett, nem kért mesét és nem kért vigaszt. A forró éjben úgy ült a széken, mint akit belül emészt a harag. Volt régi otthon, volt régi asszony, volt szerelem, mi nem múlt el szépen. Volt annyi csönd a mellkasában, hogy attól kihűlt volna az éden. Akiket felnevelt, vitték belőle a makacs tartást, a néma jelet. Ő nem beszélt arról soha bőven, mennyit adott oda mindezekhez. Véres éjjelek után, ha levette a súlyt, még ott maradt rajta minden nap. A kávé keserűn a gyomrába hullt, és vele nyelte a kínokat. (Pre-Chorus) Én nem azt láttam, hogy legyőzhetetlen, csak azt, hogy nem hátrál, ha baj jön rá. Nem volt benne színpad, nem volt kegyelem, csak egy férfi, ki állva fogyott tovább. (Chorus) Он не герой, он просто не сдался, В жарком аду без лишних речей. Он боли в лицо смотреть не боялся, Но плакал, быть может, в тишине ночей. Mert a férfi is törhet, csak bezárja mélyre, nem írja ki könnyel az asztal szélére. A ember, ki látja, nem kér tőle csodát, csak érzi, hogy benne mennyi élet szakadt át. (Bridge) Nem félt a sötéttől, se durva szótól, nem félt attól sem, ha közel jött a baj. De félt talán egy régi ajtótól, mögötte múlt várt, csontig érő zaj. Félt attól, hogy egyszer nem marad semmi, csak üres szoba és meleg levegő. Félt attól, hogy nem tud már szeretni, mert túl sok helyen tört el benne ő. És mégis, ha jött a vihar az éjben, nem kérdezte, merre fut a világ. Felállt lassan, keserűn, keményen, mert nála a félelem rég nem talált hazát. (Final Chorus) Он не герой, он просто живой, С тяжёлой судьбой и усталой душой. Он прячет свой крик, когда ночь горяча, И держит весь мир у немого плеча. Mert a férfi is ember, nem vasból van végleg, csak megtanulta nyelni, ha éget az élet. Én láttam szemében azt a halk zuhanást, amit más csak úgy nevez: makacs hallgatás. (Outro) Hm... A sarokban ül egy őszülő férfi, a pohár előtte érintetlen áll. Nem tudom, mit tett titokban régen, de a csendje úgy szólt, mint vallomás. És ha kérdeznék róla, nem mondanék hőst, csak egy férfit, kit a nyár is megőrzött. Akit az élet nem kímélt, csak vitt tovább, és aki fájva is félelem nélkül állt. Majd esténként a mellkasán a kereszt mondott imát